Engem ért az a megtiszteltetés, hogy 1944. április 10-én, az új-britanniai
hadjárat végső szakaszában átvegyem az 1. (megerősített) tengerészgyalogoshadosztály 5. tengerészgyalogos-gyalogezrede 3. zászlóaljának parancsnokságát.
Új-Britannia a zászlóalj második harci bevetése volt.
Bár ezt akkor nem tudtuk, két további hadjárat várt a zászlóaljra, Peleliu és
Okinava. Mindkettő hevesebb küzdelmet hozott és nagyobb véráldozatot
követelt, mint az első kettő. És amikor a hadosztály elhagyta Új-Britanniát, hogy
elhajózzon a Russell-szigetcsoporthoz tartozó Pavuvun berendezett
„pihenőtáborba”, mi már belevágtunk az átfogó kiképzésbe mindarra, ami a
Palau-csoporthoz tartozó Peleliu-szigeten végrehajtott Holtpont-hadművelet
(Operation Stalemate) alakjában öltött testet. Az a hadművelet utólag csekély
figyelmet vagy elismerést kapott, de bizonyosan a csendes-óceáni háború egyik
legvéresebb és legkeservesebben megvívott csatája volt.
Az akkoriban pótlásként hozzánk érkezők között volt egy „Sledge-hammer”
(„Pöröly”) becenéven ismert ifjú tengerészgyalogos, a hivatalos iratokban
szereplő tisztességes nevén E. B. Sledge őrvezető. Az Andrew Haldane százados,
az egész hadtest (a tengerészgyalogság) egyik legremekebb századparancsnoka
által vezetett K századba osztottuk.
Pörölynek ma PhD-fokozata van, a biológia professzora az alabamai
Montevallo egyetemén, a University of Montevallón. Azt azonban, amit a K
századdal megtapasztalt a Peleliuért és Okinaváért vívott csatában, sohasem
felejtette el.
Habár én voltam a 3. zászlóalj parancsnoka a Peleliura felkészítő kiképzési
időszakban, sorsom úgy alakult – a rangidősség forgandóságának vagy inkább a
hiányának köszönhetően –, hogy áthelyeztek az ezredtörzshöz, mielőtt
elhajóztunk Peleliura. Belőlem ez mélységes sajnálatot váltott ki.