A 3. évezred hajnalán az emberiség felébred, nyújtózkodik, és megdörzsöli
a szemét. Agyában még ott motoszkálnak egy szörnyű rémálom
foszlányai. „Valami szögesdrót volt benne, meg gombafelhők. Na,
mindegy, csak álom volt.” Az emberiség kimegy a fürdőszobába,
megmossa az arcát, szemügyre veszi a ráncait a tükörben, aztán kávét főz,
és kinyitja a határidőnaplóját. „Na, nézzük, mi van mára.”
A lista élén évezredeken át változatlanul ugyanaz állt. A 20. századi
Kína, a középkori India és az ókori Egyiptom lakóit három fő probléma
foglalkoztatta: az éhezés, a járványok és a háborúk. Az emberek
nemzedékről nemzedékre számtalan istenhez, szenthez és angyalhoz
imádkoztak, temérdek eszközzel, intézménnyel és társadalmi rendszerrel
álltak elő – mégis milliószámra hullottak az éhínség, a ragály és az erőszak
miatt. Számos gondolkodó és próféta jutott arra a következtetésre, hogy az
éhezés, a járvány és a háború minden bizonnyal szerves része az isteni
tervnek vagy a mi tökéletlen természetünknek, és az idők végezetéig sem
szabadíthat meg tőlük semmi.
A 3. évezred hajnalán azonban az emberiség döbbenetes felismerésre
ébred. A legtöbb ember nemigen gondol bele, de az elmúlt néhány évtized
során sikerült valamennyire megzaboláznunk az éhezést, a járványokat és a
háborút. Teljesen persze egyik problémát sem tudtuk megoldani, de
felfoghatatlan és irányíthatatlan erőből kezelhető kihívássá változtak. Nem
kell többé semmilyen istenhez vagy szenthez imádkoznunk, hogy
megszabadítson tőlük. Jól tudjuk, mit kell tennünk, hogy elejüket vegyük –
és rendszerint sikerrel is járunk.