Akár A mennyei prófécia, ez a folytatás is kalandokban
elbeszélt tantörténet: kísérlet arra, hogy illusztráljam a
korunkban végbemenő spirituális átalakulást. Reményem
szerint mindkét könyvvel sikerül megjelenítenem azt, amit én
közmegegyezéses képnek nevezek: az új érzékletek, az érzések
és jelenségek eleven portréját, amelyek a harmadik évezred
küszöbén meghatározzák majd életünket.
Véleményem szerint a legnagyobb hiba, amelyet
elkövetünk, hogy azt gondoljuk: az emberi spiritualitást már
jól megértettük, feldolgoztuk és befogadtuk. Holott ha mást
nem is, a történelemből azt az egyet megtanulhattuk, hogy az
emberi kultúra és tudás szakadatlan fejlődésben van. Csak az
egyének nézetei merevek és dogmatikusak. Az igazság ennél
sokkal dinamikusabb; az élet legnagyobb öröme abban rejlik,
ha átadjuk magunkat neki, ha megkeressük saját, egyéni
igazságunkat, amelynek kimondása egyedül a mi feladatunk,
és figyeljük, hogy ez az igazság miként fejlődik a
szinkronicitás* által, mint ölt felismerhető formát épp akkor,
amikor arra van szükség, hogy hatást gyakoroljon valakinek az
életére