Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen rengetegen olvassák a könyveimet! El
sem hiszem, hogy már tizenegy kiadáson túl vagyunk a kiadómmal! Ha
minden olvasó csak másik három embernek átadja a normális viselkedés
szabályait ‒ már tettünk valami igazán jót Európáért, nem?
Ez az átdolgozás most nem azt jelenti, hogy összevontam a három könyvet,
vagy ilyesmi, hanem az eredeti struktúrát megtartva egy-egy dolgot
bővebben magyarázok, vagy újabb példákat hozok fel, esetleg picinykét
másképp mondom el az eddigieket. Azért, mert, tudják, a viselkedési normák
is változnak, bár sokkal lassabban, mint a társadalom. Sajnos, van, amit a
mai napig nem fogadok el ‒, mint például az általánossá vált és a felületes,
magyartalan kommunikációnak táptalajt adó tegezés ‒, de azért picit
engedékenyebb lettem például a munkahelyi öltözködés tekintetében.
Miért is dolgozom át egy kicsit a könyvem? 1999 ősze óta szinte naponta
találkozom különféle munkahelyekről érkező emberekkel. Az előadásaim ‒
divatos szóval ‒ „interaktívak”, tehát folyamatosan lehet kérdezni,
megvitatunk egyes élethelyzeteket. És több szem többet lát alapon rájöttem,
hogy az élet magával hozta a közvetlenebb stílust, a lazább normákat. Aztán
kapok leveleket is, van, aki felhív ‒ és bizony egy-egy kérdésen
elgondolkodom én is. Például a leveses tál. Mert, ugye, a protokollban
mindenki adagokban kapja meg az ételt, jobb oldalról. De azért az magyar
szokás, hogy a háziasszony tálban hozza be a levest, és sokszor egy-egy ‒ a
helyi gasztronómiával ismerkedni akaró külföldiek számára szervezett ‒
hivatalos étkezésnél is porcelántálban hozzák a tyúkhúslevest (jelzem,
mindig cérnametélttel!). Most akkor, ugye, milyen sorrendben kell szedni, a
tányért vagy a tálat tegyem-e közelebb? A mélytányért ‒, ha szeretném
megenni az összes levest belőle ‒, magam felé vagy elfelé emeljem,
egyáltalán, illik-e megdönteni? Vagy egy pocakos férfi miért lenne kénytelen
állandóan fűzős cipővel szenvedni? Ezt egyébként egy idős úr kérdezte
telefonon. Mondtam neki, hogy járjon a nagy hasú bebújós cipőben, de azért
7