A FÉLELEM VITT KOLUMBIÁBA. Mindkét fiam beleszeretett egy őrült
ötletbe: utazás egy akkor még félkész vonaton, rozsdás vágányokon,
a mindenre képes gerillák felügyelte területen, a kolumbiai Bajo
Magdalénán keresztül, ami a Magdalena folyó alsó folyásának a
vidéke, és nem mellesleg a földgolyó egyik legveszélyesebb pontja.
Egy örökké ostromlott vár, ahol paramilitáris egységek,
drogkereskedők, bűnözők, emberrablók, gyilkosok (és ezek
tetszőleges kombinációi) állnak állandó harcban egymással.
Nem csoda, hogy féltettem őket. Elsőként Antoine érkezett
Kolumbiába, és hónapokig maradt, hogy előkészítse az utazáshoz
szükséges feltételeket, de aztán vissza kellett térnie Párizsba, hogy a
közben sürgetővé vált egyéb dolgait is elintézze. Ekkor azonban
Manu indult útnak, és magával vitte zenekarát, a Mano Negrát is.
Az előző évben a banda Dél-Amerikában turnézott (a Cargo 92
előadások keretében) és Manunak feltűnt, hogy Kolumbiában nem
létezik olyan, hogy vonatközlekedés. Bár voltak gazzal és mohával
benőtt vágányok, meg elhagyatott állomások, de a mindenható légi
és közúti monopóliumok fokozatosan leradírozták a térképről a
sokkal demokratikusabb vasutat. Manu, aki egészen makacs ember,
elhatározta, hogy valamilyen formában feléleszti a közlekedés eme,
az ország társadalmi és földrajzi szövetéhez elengedhetetlen
formáját. Az volt a terv, hogy a vonat elmegy Bogotától Santa Marta
kikötőjéig majd vissza, s közben az „utasok" tíz állomáson
rockkoncertekkel, cirkuszi és színházi előadásokkal, illetve
jégszobor-kiállítással szórakoztatják az összesereglett közönséget