Ezt a kis könyvet fiatal és középkorú repülőknek és nem repülőknek írtam. Egyszóval mindazoknak, akik az elmúlt 45 év alatt, önhibájukon kívül nem ismerhették meg a magyar királyi honvéd légierő másodikvilág-háborús harctevékenységét. Tisztelettel figyelmeztetem azonban az Olvasót, hogy nem történelemkönyvet tart a kezében, hanem csak egyes - talán önkényesen kiragadott - harci események szubjektív leírását. Ügyeltem viszont az időpontok lehető pontosságára, az események megtörténtének hitelességére. Forrásként saját emlékeimet, bajtársaim beszámolóit és a Kanadában megjelenő Magyar Szárnyak című évkönyv egyes példányait (1978-1989 között) használtam fel. A szubjektivitás, az egyéni érzelmektől átfűtött látásmód nemjelent hamisságot vagy történelemhamisítást. Csupán egyértelművé teszi, hogy kikért dobogott a szívem. A könyv szereplői hús-vér magyar repülőkatonák voltak. Voltak, mert már nagyon kevesen élnek a szereplők közül. Ugye, nem irigyli senki tőlük a haláluk hősi voltát és bátorságuk dicséretét?
A lehetőségek korlátozottak, nem törekedhettem a teljességre. De ha sikerült felkelteni az Önök érdeklődését, ha érzékelhetővé tudtam tenni az akkori kor hangulatát, a légkört, környezetet, amelyben éltünk, a bátorságot, amelyetafélelem keserves legyőzésével értekel atörténetek szereplői, akkori elértem a célomat. Ha megérzi a kései olvasó, hogy a háborút elvesztettük, de mégis sok csatát nyertünk, és soha nem hoztunk szégyent hazánkra, nemzetünkre, nos, akkor ez az igazi fizetségem.